Horkay András
Horkay András vagyok Dip WSET, Nemzetközi Borakadémikus, borismereti oktató, a CEWI (Central European Wine Institute) vezetője, borszakmai tanácsadó. 2013 -2018 között az Országos Borszakértő Bizottság elnöke voltam. A Villányi borvidék tanácsadója vagyok, korábban a Mátrai borvidékkel is együtt dolgoztam. 2019.ben a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjjal tüntetett ki oktatói kategóriában. A Szegedi Tudomány Egyetem Gazdaságtudományi Karán turizmus-vendéglátás szakon oktatok.
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
Az én utazásom a borok körül az első éttermemben kezdődött a 2000s évek elején, ott fedeztem fel a borok iránti igazi érdeklődésemet és szenvedélyemet. Kezdetben csupán hobbinak indult, de hamar magával ragadott a bor világa. Kostolókra jártam, megvettem az összes hazai és nemzetközi boros könyvet, majd végig jártam közel az összes borismereti képzést, ami akkor elérhető volt itthon. Utam végül egészen Londonig vezetett, hogy a világ legismertebb borismereti intézményében a WSET London Diploma képzésén kiemelkedő szakértőktől, Master of Wine előadóktól tanulhassak. Ezek az élmények inspiráltak végül arra, hogy társaimmal saját boroktatási intézményt hozzunk létre itthon, ahol a borok iránti szenvedélyünket másokkal is megoszthattuk. Ebből a gondolatból született meg 2010-ben a Central European Wine Institute (CEWI), amely mára Magyarország egyik legsikeresebb boriskolája lett, mely hivatalos, teljes WSET licensszel működik itthon. A fő célom mindig is az volt, hogy az embereknek közelebb hozzam a borkultúrát, és részévé tegyem mindennapi életünknek. A mottóm „Wine entertainment”, azaz szórakoztatva átadni a boros ismereteket a hallgatóknak. Büszke vagyok minden olyan diákra, aki nálunk tanul vagy tanult a CEWI-ben és együtt fedezhetjük fel a borok végtelen világát. “A CEWI, a közös találkozási pont, ami a bor körül forog, vagy mi forgunk körülötte”. Emellett a 2010s évek eleje óta foglalkozom országos és regionális bormarketinggel, hat évig foglalkoztam, mint a az Országos Borszakértői Bizottság elnöke (2013-2018) országos bormarketinggel, borország image építéssel, számos nemzetközi borvásáron vettem részt szakértőként és szervezőként egyaránt. A Villányi borvidék stratégiai tanácsadója vagyok 2016-óta, emellett 2020 és 2022 között a Mátrai borvidék tanácsadója voltam. 2022 óta a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán a turizmus-vendéglátás szakon oktatok. A borok világa mellett 20 éven keresztül foglalkoztam vendéglátással, saját éttermeken keresztül (Tabáni Terasz Étterem 2002-2012, Divin Porcello Sonkabár 2012-2020) valamint társtulajdonosa voltam Budapest egyik legjobb magyar-olasz kézműves pékségének, a Jacques Liszt pékségnek, így a gasztronómiai vállalkozások világában is járatos vagyok. Természetesen a borok világa mellett a család az első, a tanítás és a mentorálás pedig nagyon fontos szerepet játszik az életemben.
02. Amire büszke vagyok 🏅
2013 és 2018 között az Országos Borszakértői Bizottság elnöki tisztségét töltöttem be,. 2019-ben a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjjal tüntette ki oktatói kategóriában
03. Szívügyeim 🌱
Hobbim az életem, a bor, a boros szaktanácsadás és a közösségi márka építés.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
skillek fejlesztése, én-márka kommunikálása
Miben tudok segíteni?
Ha érdekel a borok hazai és nemzetközi világa, a gasztronómia, a vállalkozásindítás, valamint a borturizmus és bormarketing, regionális márkaépítés, akkor számíthatsz rám, mint mentorra.